Hosszúhetény Fejlődéséért Alapítvány

Fontos határidők!

2014-05-22

Kedves Civil szervezeti vezető!

 

Fontos kiemelni, hogy mindezen kötelezettség csupán a Magyarországon – bíróság által – nyilvántartásba vett civil szervezeteket terheli. Civil szervezetnek minősül ezen kötelezettség tekintetében az egyesület (ide nem értve a pártot), valamint az alapítvány. Egyesületi formában működhetnek például a szövetségek, szakszervezetek, sportegyesületek, alapcél szerint vallási tevékenységet végző egyesületek vagy a polgárőr szervezetek is. A nyilvántartásba vett civil szervezeteknek a jóváhagyásra jogosult szerv által elfogadott beszámolóját minden esetben el kell küldenie eredetben vagy hitelesített másolatban az OBH részére. Azoknak a civil szervezeteknek, amelyek közhasznú tevékenységet folytatnak és egyben közhasznú szervezeti minősítéssel nyilvántartásba vételre is kerültek Magyarországon, az elfogadott beszámoló mellett annak közhasznúsági mellékletét is meg kell küldeniük. A közhasznú tevékenységet folytató és a cégnyilvántartásba

Nonprofit Kft. formában bejegyzett gazdasági társaságok nem minősülnek civil szervezeteknek, így a beszámolóikkal kapcsolatban nem terheli őket letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség. Említésre került a jóváhagyásra jogosult szerv általi elfogadás a beszámolókkal kapcsolatban. Ezen szerv az egyesületeknél a taggyűlés, közgyűlés vagy küldöttgyűlés; az alapítványoknál pedig a kezelő szerv vagy szervezet (kuratórium). A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében a beszámolók és közhasznúsági mellékletük megküldésére kizárólag papír alapon van lehetőség a 1363 Budapest, Pf. 24. postacímre.

Az OBH a civil szervezetek beszámolóinak és esetleges közhasznúsági mellékletének a közzétételéről díjmentesen intézkedik. A civil szervezeteknek a beszámolóikkal kapcsolatos letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségüknek minden év május 31. napjáig kell eleget tenniük. Amennyiben a civil szervezet bármilyen okból ezen határidőn belül nem tud eleget tenni a kötelezettségének, akkor azt további egy évig még pótolhatja. Ezen határidő elmulasztását követően azonban a civil szervezettel kapcsolatos nyilvántartást vezető bíróság törvényességi ellenőrzés céljából értesítést küld az ügyészség részére. Példa a 2012. évre vonatkozó beszámoló megküldésével kapcsolatban: „A civil szervezetek a 2012. évre vonatkozó beszámolók letétbe helyezésével és közzétételével kapcsolatos kötelezettségüknek 2013. május 31. napjáig kötelesek eleget tenni. Amennyiben ezen határidőt elmulasztja a civil szervezet, akkor ennek teljesítésére rendelkezésre álló határidő utolsó napja 2014. május 31.” Fontos kiemelni, hogy az OBH kizárólag azon beszámolók őrzését és kezelését végezheti, melyek esetében a beküldő szervezet pontos azonosítása (nevének és nyilvántartási számának Országos Névjegyzék alapján történő ellenőrzése révén) elvégezhető és ez alapján az érintett szervezet beszámoló letétbe helyezési kötelezettsége is megállapítható. Mindezekre figyelemmel célszerű a beszámoló megküldése előtt ellenőrizni, hogy a szükséges azonosító adatok a beszámolóból megállapíthatóak-e, illetőleg azok összhangban vannak-e az Országos Névjegyzékben az adott civil szervezetre közzétett adatokkal. Amennyiben a szervezet elnevezése, nyilvántartási száma, vagy egyéb azonosító adata tekintetében – bármely okból – eltérés tapasztalható, a nyilvántartásba vételről rendelkező törvényszéken kell a civil szervezetnek kezdeményeznie a nyilvántartási adatok tekintetében a változásbejegyzési eljárást, vagy az adatok pontosítását, javítását, figyelemmel arra, hogy az Országos Névjegyzék a törvényszéki nyilvántartási adatokból épül fel és az OBH az azonosítást ezen adatbázis alapján végzi.

Lényeges kiemelni, hogy a letétbe helyezéssel egyidejűleg a civil szervezet, ha saját honlappal rendelkezik, a közzétételi kötelezettsége kiterjed a beszámoló, valamint közhasznúsági melléklet saját honlapon történő elhelyezésére is. A civil szervezetnek a saját honlapon közzétett adatok folyamatos megtekinthetőségét legalább a közzétételt követő második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételéig kell biztosítania. Az OBH részére megküldött beszámolók a www.birosag.hu internetes elérhetőségen a „Civil szervezetek és alapítványok névjegyzéke” megjelölés alatt – a civil szervezet nevének keresőbe történő beírásával a részletes adatok között – érhetők el és tölthetők le a közzétételt követően. A civil szervezetek működését érintő jogszabályok módosulnak a közeljövőben, amelyek jelentősen érintik e szervezetek működését, törvényi kötelezettségeit. A könnyebb eligazodás és a határidők pontos betartása érdekében az alábbiakra szükséges a figyelmet felhívni. 1. Közhasznú szervezetek A Civil törvény rendelkezéseire tekintettel közeledik az a véghatáridő, amíg a 2012. január 1-je előtt közhasznúvá, vagy kiemelkedően közhasznúvá minősített szervezetek kezdeményezhetik a Civil törvény szerinti közhasznú szervezetkénti nyilvántartásba vételüket. Erre 2014. május 31-ig van mód. Az érintett civil szervezetek 2014. május 31-ig kezdeményezhetnek változásbejegyzési eljárást a nyilvántartó törvényszék előtt. Ugyanezen határidőig a közhasznúság feltételeként – az Országos Bírósági Hivatalnál (1363 Budapest, Pf.24.) letétbe kell helyezniük 2012. és 2013. évi beszámolójukat is. A beszámolók beadásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat ide kattintva találja >>> Fontos hangsúlyozni, hogy ezen határidőt követően csak a Civil törvény szerint közhasznúként elismert szervezet jogosult a közhasznú megjelölés használatára, és az ezen jogálláshoz kapcsolódó kedvezmények igénybevételére. 2. A civil szervezet jogi személyiségű szervezeti egységei Amennyiben a civil szervezet rendelkezik jogi személyiségű szervezeti egységgel, a Civil törvény módosuló szabályai szerint 2014. január 1-től e szervezeti egység is köteles beszámolót készíteni és azt az „anyaszervezettel” azonos módon letétbe helyezni. 3. Az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépése A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv szabályai jelentősen módosítják a civil szervezetek, különös tekintettel az alapítvány létesítésére és működésére vonatkozó rendelkezéseket. A 2014. március 15-ét követően újonnan létrejövő civil szervezeteket már ezen új szabályok alapján lehet csak létrehozni. Az új Ptk. hatálybalépésekor a nyilvántartásba már bejegyzett, vagy bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány is köteles a létesítő okiratát úgy módosítani, hogy az megfeleljen az új kódex rendelkezéseinek, ezen kötelezettséget elegendő azonban teljesíteni az ezt követő első létesítő okirat módosítás alkalmával, de legkésőbb 2016. március 15-ig. A civil szervezetek beszámolóinak az elkészítésével és azok közzétételével kapcsolatos lényeges rendelkezéseket tartalmaznak az alábbi jogszabályok: Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény A számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet A civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet